Olaszország legszebb tengerpartjai, ahol a szigetek szinte mindent visznek
2019. július 06. írta: StileDiVita

Olaszország legszebb tengerpartjai, ahol a szigetek szinte mindent visznek

Javában tombol a nyaralás-szezon, s az egyik közkedvelt célállomás Olaszország. Nézzük meg, melyik az a 10 legszebb strand, amit a TripAdvisor ajánl. Néhány közülük a világ vagy Európa legszebb strandjai között is említésre méltó helyen végeztek, s meg is említem őket ezen a listán a is. +1-nek pedig jöjjön az én személyes nagy kedvencem is. 

first.jpg

1. Spiaggia dei Conigli, Lampedusa, Szicília

Vagyis a legszebb strand Olaszországban a Nyulak szigetén található. Ez a partrész 2013-ban Európa és világ legjobb strandjának is lett választva a Tripadvisor értékelői szerint. Idén Európában a 2., a világban pedig a 7. legjobb helyen áll. S ha lelkes természetvédők vagyunk, itt megtalálhatjuk ebbéli számításunkat is, ugyanis itt található a cserepesteknősök tojáslerakó helye is. Ha megnézzük a képet, nem igazán kell semmit hozzáfűzni a látványhoz. 

first1.jpg

2. Spiaggia di Cala Rossa, Favignana, Aegadian Islands, Szicília

Ismét egy szigetre vezethet az utunk, ha Olaszországban a 2., Európában pedig a 9. legjobb helyre vágyunk. Favignana az Egadi-szigeteki természetvédelmi terület része, amelyet 1991-ben hoztak létre, és mindössze 7 km-re Szicíliától található a tengeren.

masodik.jpg

3. Tropea Beach, Tropea, Calabria

Ez nyilván szubjektív vélemény, de számomra az igazi Olaszország délen kezdődik. Így nem annyira meglepő, hogy a dobogó 3. helyén, Európában pedig a 19. helyen egy dél-olaszországi stand áll. Hiszen itt minden összeér és egységesen alkotja meg az igazi csodát. Az apró falvak, a szűk kis utcák, az érdekes színű házak, és persze a kivételesen szép strandok.

harmadik.jpg

4. Cala Mariolu, Baunei, Szardínia

A szigetvilágból sosem elég Olaszországban. Hiszen a hófehér, apró kavicsos part és az áttetsző azúrkék tenger látványánál nem is kell szebb dolgot keresni. Nem véletlen tehát, hogy ez a partszakasz az egyik legkülönlegesebb természeti adottságával, a tengerbe omló sziklanyelvvel míg az olaszoknál a 4. helyen áll, Európában is benne van a 24 legszebb strand listájában.

negyedik.jpg

5. Bay of Silence, Sestri Levante, Liguria

A Sestri Levante a „Tigullio Golfo” félszigeten található, melynek egyik oldalán a gyönyörű és romantikus „Baia del Silenzio” (csendes öböl), a másikon pedig a „Baia delle Favole” (a mesebeli öböl) várja a látogatókat, ahol a buja, zöld növényzet, a kék tenger, az arany homokos strandok és a sokszínű tengerparti házak harmóniája ölel körbe mindent.

otodik.jpg

6. Cala Goloritze, Baunei, Szardínia

A Cala Goloritze türkizkék tengerének partján minden kiránduló és strandoló megtalálja a számításait. A tökéletes strandot mediterrán növények és tölgyfák veszik körül, amelyek között vadon élő kecskék is láthatók. A kirándulni vágyókat pedig piknik asztalok és sütögetési lehetőségek is várják.

hatodik.jpg

7. Spiaggia di Cala Coticcio, La Maddalena, Maddalena Islands, Szardínia

Na, ezért a strandért kicsit meg kell dolgozni, de megéri. Szardínia északkeleti részén található ez az eldugott kis strand, megbújva a sziklák között. Ezért egy érintetlen, természeti kincs tudott maradni, természetes élővilággal, sok hallal és tengeri csillaggal, valamint csodálatos és tiszta türkizkék vízzel. Rendkívüli szépsége miatt az olasz Tahitinek is szokták nevezni.  

hetedik.jpg

8. Cala Sinzias, Szardínia

Ez egy igazán családbarát hely Szardínia délkeleti partján, ami meg tudta őrizni természetes szépségét és vonzerejét. Pedig a hosszú, fehér homokos parton számtalan étterem és bár várja a vendégeket, de ha valaki mégis igazán csendes és nyugodt része vágyik, elég csak a partszakasz déli részéig sétálnia, vagy északra, a Sant'Elmo részig, ami ugyanolyan festői stranddal várja, mint a partszakasz többi része.

nyolcadik.jpg

9. Spiaggia Su Giudeu, Domus de Maria, Szardínia

A Szardínia délnyugati partján fekvő, sekély, csodás áttetsző tengerrel, valamint finom, fehér homokos partjával joggal nevezhető a környék Paradicsomának. S aki meg akarja tekinteni az egész környék csodálatos természeti adottságait, elég elgyalogolnia a sziget legdélebbi részén található világítótoronyhoz. Nem fog csalódni!

kilencedik.jpg

10. Spiaggia della Marinella, Palinuro, Campagnia

Az egyik legszebb standrész Dél-Olaszországban, ami a körülötte lévő hegyláncolatnak köszönhetően olyan sziklák alkotják, amelyek az idők során lenyűgöző barlangokat hoztak létre. A számos barlang között található a Kék barlang, amelyben a fények játékának köszönhetően, csodálatos színű vízfelület alakult ki. De a barlangoktól eltekintve, a tenger mellett hosszú, homokos tengerpart várja az ide érkezőket.

tizedik.jpg

+1: az én személyes kedvencem, Positano, Costiera Amalfitana, Campania

A keskeny szurdokban elhelyezkedő város a színes házakkal, meredek utcákkal, az egymáson támaszkodó épületek és a gyönyörű tenger olyan csodálatos helyszín, amitől nem csak az UNESCO Világörökség részét képezi, hanem több híres filmet is itt forgattak. A tenger által körülölelt magas hegyek oldalában épült település semmihez sem hasonlítható módon köti össze az azúrkék eget a hullámzó Földközi-tengerrel.

Kapcsolódó kép 

Forrás: TripAdvisor

Fotók: Google 

A bejegyzés trackback címe:

https://stiledivita.blog.hu/api/trackback/id/tr3314927840

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Gour 2019.07.07. 19:36:07

Imádom az ilyen előszezoni képeket ahol nem látszik még a 20 sor napágy.

StileDiVita 2019.07.07. 20:33:29

A legtöbb fotónál azért választottam napágyas képet, hogy látszódjon, ezek a helyek nem egyenlőek pl. Jesoloval, ahol valóban rengeteg napágy van kirakva, hanem ezeken a helyeken egészen más jellegű a strandolási lehetőség, másmilyen a strandolási kultúra, többek között a strandok sziklás mivolta miatt.

Athos_73 2019.07.07. 22:24:31

Lampedusa, Szicília valóban gyönyörű. Hihetetlen a part és a táj. Egy életet is leélnék ilyen helyen.

Piri és Barkas 2019.07.08. 02:17:05

Azért Pugliát meg Cinque Terrét kihagyni, na az egy merész lépés.....

Oregon (TM) 2019.07.08. 11:46:49

@Piri és Barkas: +1 !!!
A tisztelt posztoló menjen fel az instára és nézze meg: #puglia #apulia hashtageket.

Fülig José 2019.07.08. 11:57:43

1:
az első 2 fotó ugyanaz, a cím viszont nem...most akko mi van?
2:
"egészen más jellegű a strandolási lehetőség,"
én kérek elnézést, de ezt hogy is...? a turiszt a hátán fexik a hasa helyett? vagy oldalt..? nemá...

StileDiVita 2019.07.08. 13:36:04

@Artificem: Igen, teljesen egyetértek! :)

StileDiVita 2019.07.08. 13:37:10

@Oregon (TM): Ez viszont a TridAdvisor listája....

StileDiVita 2019.07.08. 13:40:47

@Fülig José:
1.: A bevezető képnek ugyanazt tettem, mint ami a lista első helyén szereplő strand fotója. Ezt a módszert más sajtóorgánumok is szokták használni, nincs ebben semmi egyedi és félre érthető.
2.: Mivel példának Jesolo-t írtam, nagy valószínűséggel Önön kívül mindenki érzékelte azt, amit szintén a kommentbe írtam, miszerint sziklás, hegyekkel átszőtt területen egészen más a strandolási szokás Olaszországban, mint pl. Jesolo-ban, ahol végeláthatatlan hosszúságú, lapos, homokos strand várja a vendégeket.

StileDiVita 2019.07.08. 13:42:20

@Piri és Barkas: Hát, úgy látszik a TridAdvisor értékelői ilyenek. Máskülönben, Cinque Terre és Puglia valóban nagyon szép tartományok, remek tengerparti szakaszokkal, amiket én is nagyon szeretek.
De ebben most csak a +1 rész volt szubjektív vélemény, és ebben az esetben én még mindig Positano-ra szavazok.

Oregon (TM) 2019.07.08. 14:15:59

@StileDiVita: TA véleményeket óvatosan kezelném. Sok sértett kisember.

BTW Puglia az a hely ahová az átlag turista le sem jut. WizzAir megy ugyan Bari-ba, de onnan a Salento-i félsziget alja kb még 250 km. Hozzá kell tennem, hogy sok magyarnak jobb hely lehetne mint a Balaton. Árak tekintetében az ingatlan és fogyasztási költségek alacsonyabbak, a kiszolgálás magasabb minőségű.

Nem reklámból, de az alábbi okok miatt eléggé ismerem ezt a helyet:
olaszorszagiingatlanvasarlas.blog.hu