Elena Ferrante: Briliáns barátnőm - Könyvajánló
2019. augusztus 17. írta: StileDiVita

Elena Ferrante: Briliáns barátnőm - Könyvajánló

Szeretünk Olaszországban játszódó könyveket olvasni, mert ha már a valóságban nem lehetünk ott, jó a kanapén vagy a fotelben ücsörögve bejárni Toszkána tájait, vagy a tengerpartot, az Örök Városról nem is beszélve. Egyszóval, szeretünk az ország északi részében elmélyülni. De mi a helyzet déllel? Az országnak azzal a részével, amit a mai napig félig-meddig misztikumként kezelnek az emberek, rendre összekötnek a maffiával, és ha valamit titkon imádnak benne, az pont ez, amit a Keresztapa trilógiának köszönhet a világ. Mégis nehezen indulunk el Róma alá akár a valóságban, akár képzeletben. Éppen ezért Elena Ferrante Nápolyi regények sorozata sem azok közé tartozik, amit az olvasók azonnal leemelnek a könyvespolcról. Éppen ezért hoztam most el bemutatni a sorozat első részét, a "Briliáns barátnőm"-et, hátha ezután azok is kedvet kapnak hozzá, akik eddig nem ismerték a könyvet, vagy nem vitték még haza csendesebb estékre vagy délutánokra. 

brilians_baratnom.jpg

Elena Ferrante Nápolyi regények négyrészes sorozatának első része abba a Nápolyba repíti vissza az olvasót, ami épphogy túlélte a második világháborút, gazdaságilag, morálisan és sok esetben erkölcsileg sem sikerült még teljesen magához térnie, ahol gyorsan felforrnak a fejek és eljárnak a kezek. Ebben a világban a nők mosolya már fiatalkorban megkopik, derekuk hamar megrogyik a napról napra való életben és a nagycsalád – a legtöbb helyen három-négy gyerekkel és a többgenerációs együttéléssel – nehézkes eltartásának mindennapi gondjaiban. Az iskolába járás nem cél, hanem felesleges időtöltés, ugyanis elvonja a gyereket a munkától, a tudás sem erény, hanem inkább valamiféle osztályidegen rongyrázás, aminek legkevésbé sincs helye ebben a társadalmi közegben. Ebben a miliőben él Elena Greco (Lenù) és Raffaella Cerullo (Lila) ha nem is épp a város szegény negyedében, de ahhoz nagyon is közel.

Nem épp a legideálisabb világ ez a két főhősnek, akik közül Lila jön rá hamarabb, hogy nem lehet más kiút ebből a nyomorból, csak a makacsság. Épp ezért sodorja őt az élet már gyerekkorban Lenù mellé, a kiemelkedően értelmes, gazdag képzeletű kislány mellé, pedig teljes ellentétei egymásnak nem csak külső jegyeikben, de okosságuk minőségében is. Az öntörvényű, kemény Lilat, a cipész lányát ugyanis szinte csodagyereknek tekintik az iskolában és a telepen is mindenre kiterjedő ösztönös tehetsége miatt, hiszen szinte magától tanul meg írni, olvasni és számolni. Vele ellentétben Lenù - akinek családja valamennyire képes kiemelkedni a telepről, hiszen apja az önkormányzatnál dolgozik -, viszont engedelmes, szelíd és csendes, s bár okos és tanulékony, az eredményei közelébe sem érnek a barátnőjének, pedig szorgalma töretlen. Nem csoda tehát, hogy a barátságuk folyamatos rivalizálásban zajlik, mégis a közegükbe nem illő értelmességük és gazdag képzeletviláguk véd – és dacszövetséget épít ki kettőjük között, amelyben összekapaszkodva, együtt kaparják ki maguknak a szabadság apró pillanatait, gyermeki csínyekkel és sokszor leküzdött félelmekkel, álmodozásokkal és olyan makacssággal, ami előbb vagy utóbb, de végül mindig célba ér.

 A barátságunk azon a napon kezdődött, amikor Lila meg én elhatároztuk, hogy megmásszuk a sötét lépcsőházat, fokról fokra, fordulóról fordulóra, don Achille lakásának ajtajáig.

A regény, mintegy Lenù „naplójaként” saját feljegyzései alapján mutatja be a történeteket, ahol Lila személyisége a kezdetektől fogva központi helyet foglal el az erejével és vakmerő bátorságával, ami szinte minden esetben a felelőtlenséggel határos. Ezért, amikor bármilyen döntést kell meghozni, a békés Lenù a barátjára támaszkodik, különösen akkor, ha valamilyen félelmet kell leküzdenie. De Lila mindig bástya a szemében. Lila, a vékony, piszkos és mindig sebhelyekkel tarkított lány, aki folyamatosan félelmet kelt a többiekben elsősorban éles nyelve miatt, amellyel játszi könnyedséggel kritizál és megaláz másokat. Aki folyamatosan dialektikusban beszél a többiekkel, de amikor beteszi a lábát az iskolába, a tanárokkal való beszélgetéskor olyan szavakat használ, amelyeket senki nem ismer. Lenù mindent megfigyel, és csodálattal tarkított irigységgel gondol titokban az ő briliáns barátnőjére.  

Aztán az általános iskola végén valami történik. A két lány egy szokásos csínytevést hajt végre, amiről nem is gondolják, hogy mindkettőjük életére jelentősen és visszavonhatatlanul kihat. Lila rábeszéli barátnőjét, hogy ne járjanak iskolába. Ezt Lenù soha nem merte volna magától megtenni, és a döntése nem is tart ki a barátnője ötlete mellett. Ettől a pillanattól kezdve az életük elkülönül. Lenù tovább folytatja a tanulmányait, Lila pedig beáll apja cipőműhelyébe dolgozni, hogy egyszer majd megvalósítsa az álmát, és elkészítse azt a csodálatos cipőt, amelynek tervrajza már egy ideje a szobájában hevert. De ahelyett, hogy a két lány élete eltávolodna egymástól, az eddiginél sokkal erősebben forr össze - és kíséri végig az első szerelmeket, a telepen kialakult szerteágazó emberi kapcsolatokban való szerepüket, és az első fiatalkori munkákat -, ahol a történt Lila házasságával ér véget.

A „Briliáns barátnőm” az a fajta könyv, amely soha nem ér véget. A legtöbb emberben mély gondolatokat ébreszt és rég eltemetett emlékeket hoz felszínre, hiszen a csodálatos írásmódon kívül egészen elképesztő a történetvezetése is, ami hozza az olasz regények klasszikus jellemábrázolásait sok szereplővel, indulatokkal és érzelmekkel tarkítva. A szerző ebben az első regényben teljesen kimeríti Lila és Lenù gyermekkori és serdülőkori elbeszéléséit, de olyan új, nagy változások küszöbén hagy minket, amelyek a következő részben felborítják az életüket és mély barátságukat.

 

Elena Ferrante nem csak az olasz, de a nemzetközi kortárs irodalom éppolyan nagy rejtélye, mint Kondor Vilmos, hiszen egyikükről sem lehet tudni, ki rejtőzik az álnév mögött. Néhány évvel ezelőtt egy újságíró igyekezett leleplezni az írónőt, ekkor Anita Rajta került reflektorfénybe, mint lehetséges Elena Ferrante, de az írónő kiadója ezt tagadta: „Hiszek benne, hogy miután megírták őket, a könyveknek nincs szükségük a szerzőjükre. Ha van mondanivalójuk, előbb vagy utóbb megtalálják az olvasóikat; ha nincs, nem fogják.”

Elena Ferrante – Briliáns barátnőm

Eredeti cím: L'amica ​geniale

Kiadó: Park Kiadó

Fordító: Matolcsi Balázs

Kemény tábla, levehető védőborítóval, 338 oldal

Kiadás éve: 2016

A bejegyzés trackback címe:

https://stiledivita.blog.hu/api/trackback/id/tr7815013918

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.