Karácsony van.  Az évnek ebben az időszakában készült legjellemzőbb receptek kétségtelenül a legfinomabbak és legkidolgozottabbak egész Olaszországban. De mégis az egyik legmélyebben gyökerező étkezési hagyomány a római, amely a többi tartományhoz hasonlóan nemcsak a 25-i ebédre korlátozódik, hanem kultikus receptekkel ünnepli a szentestei vacsorát és az István-napot is. Nézzük tehát, melyek a Capitolium karácsonyi hagyományának legjellemzőbb ételei.

Római szenteste

A római karácsonyeste hagyományai a régmúltban kereshetők, a szegények konyhájában. Családról családra szállnak a receptek, de központi része mindig mindennek a szeretteikkel való együttlét. Az ősi hagyomány szerint ezt a napot "sovány napnak" hívják, ugyanis ez a várakozás időszaka, és emiatt nincs a menüsorban hús. Viszont van számtalan hal, tengeri herkenytű és zöldség, amelyek mind-mind ősi vallási példákra vezethetők vissza. Ezek közvetlenül az evangéliumokból származnak, ami beszabályozta, hogy bizonyos napokon mit szabad enni, és mit nem. Karácsonykor a Messiás születése iránti tisztelet a központi gondolat.

Ezért szenteste vacsora idején egyetlen szabály van: semmi hús! Viszont annál több hal, ami az ókori szegények konyhájából származik. Az ókorban a hal a szegények élelme volt, csupán néhány évszázada értékelődött fel világszerte, így Olaszországban is. Rómában a halvásárlás egy ősi hagyományból, a "rito della spesa al cottio", vagyis a halpiacra menetel hagyományából származik, ami a 12.-19. század között a zsidó gettóban, majd a Portico D'Ottavia-ban zajlott, ezután először a via delle Coppelle-re, San Teodoro-ba, végül pedig a General Marketsbe került. A piacra járás a vásárlási rituálé miatt tehát a római karácsonyeste egyik hagyománya.

A római asztalokon leginkább megtalálható hal ezen az estén kétségtelenül a párolt és sült tőkehal, amely Rómában a karácsonyi előeste szimbolikus halává vált, mivel olcsó és könnyen beszerezhető.

Majd a tüskés arzilla (lepényhal) húsleves következik brokkolival és tésztával; ezután jöhet a spagetti tonhal szósszal, vagy a spagetti vongole. Nem hiányozhat az asztalról a sült tintahal, bébipolip és garnélarák egyvelege sem, ahogy a nagyon sok rántott zöldség és gyümölcs is az asztal dísze ilyenkor. Az almaszeleteken kívül jöhetnek a szezonális rántott zöldségek, a cukkini, karfiol és a híres római articsóka. Az utóbbit kétféleképpen készítik, sütve, alla giudia módra, vagy serpenyőben friss mentával és fokhagymával, alla romana módra. A köreteknél nem hagyhatjuk figyelmen kívül a cikóriát sóval, fokhagymával, fehérborssal, fehérborecettel és sótlan szardella ízesítésével. Amellett, hogy ezek a fogások nagyon finomak, látványra sem utolsók.

Zárásként pedig jöhetnek a friss és szárított gyümölcsök: narancs, mandarin, szőlő, datolyaszilva, dió, mandula, mogyoró és persze a karácsonyi édességek. Különféle nugátok panettone és pandoro kíséretében (amelyek azonban nem részei a római karácsonyi ételeknek, de mára az ünnepek idején az összes olasz asztalon megtalálhatók), és az ünnepek jellegzetes római desszertje a pangiallo, az aszalt gyümölcsökkel, mézzel, liszttel és sáfránnyal ízesített római mézeskalács.

A pangiallo ősi eredetű, a császári Rómáig nyúlik vissza. A téli napforduló napján készítették, babonaként a hosszú napsütéses napok visszatérését várva, ugyanis a nap formája kissé emlékeztet erre a desszertre. Sok variációt találhatunk erre a desszertre is Olaszországban, de állítólag maga a pangiallo a Közép-Olaszországban elterjedt mézeskalács római változata.

A karácsony másnapján lévő ebéd a hús diadala

A finomságok bőségével folytatódik az igazi karácsonyi buli és a pazar ebéd december 25-én. Az ünnepsorozat második napján a leggazdagabb és legfinomabb ételt ünneplik, nevezetesen a húst.

Az asztalok tömve vannak húsos fogásokkal, olyannyira, hogy ebben az időszakban sok állatot kifejezetten erre a napra vágnak le. 

Elsőként minden a csirkehúslevessel kezdődik, cappellettivel dúsítva. Folytatva az első fogásokat, szigorúan házi készítésű lasagne vagy fettuccine következik, és csakis húsmártással. Ennek ellenére a köret lehet ugyanaz, mint a szenteste vacsoráján (articsóka alla giudia, alla romana, cikória, vegyes rántott és sült zöldségek).

A húsok királyával, a bárányhússal folytatódik minden, sült burgonya kíséretében. Rómában mindenki ismeri az alábbi kifejezést: “so’ la morte sua”, vagyis szabadon fordítva, „ismerem a halálát”. Ez a mondás arra utal, hogy ilyenkor a bárányt nem szabad, csak kézzel enni. A folytatás a sokak által – és kellően megosztó – coratella, ami a báránybelsőség. Rómában ezt a fogást egész évben fogyasztják, de karácsonykor nem előételként, hanem mintegy köztes fogásként az első és második fogás között.

A desszert és a gyümölcs következik ezen a napon is a vacsora után, amelyek ugyanazok lehetnek, mint az előző napon, de van egy jellegzetes római finomság csakis 25-re, a nocchiate, ami egy finom, ropogós kis golyó mogyoró és méz hozzáadásával.

26-a, Szent István ebédje

Az ünnepi szezon utolsó napján a rómaiak olyan ételeket készítenek, amelyek segítik a gyomor, a szájat és a lelkiismeret megtisztítását.

A hagyományok szerint az ebédet ezen a napon stracciatellaval kezdik, ami nem egy fagyi, hanem zamatos húsleves, melybe felvert tojást főznek, sóval, borssal, parmezánnal, szerecsendióval és kívánság szerint reszelt citromhéjjal…egy kis omlett a húslevesben…a rómaiak nagyon jól tudják, hogy érdemes élni!

Majd a levesből kivett főtt hús következik, az alla picchiapó, ami egy fantasztikus gyógyétel. A picchiapò elnevezés onnan ered, hogy a húst felvágják és paradicsom, hagyma, burgonya hozzáadásával serpenyőben elkészítik. A legenda szerint a név Trilussa római meséjéből származik, amely egy Picchiabbò - vagyis Pinokkió - nevű szereplőről mesél.

A rómaiak azt mondják, karácsonykor legyél a családoddal és a barátaiddal, soha nem állj fel az asztaltól, és a szád soha ne hagyja abba a rágást. A fenti menüsor után egészen biztos, hogy mindenki megérti, mire gondolnak a rómaiak ezzel a mondással.  

- A képek az articsóka kivételével a Google-ről származnak -