„Velence mindenki számára az örökké elmulasztott nászút; azok számára is, akik ott jártak nászúton. Igen, gondolják egy életen át, pontosan így kellett volna: Velencében a Danieliben, a galambokkal, a gondolásokkal és a megfelelő nővel. Mindenki így érzi, tíz év múltán azok is, akik a megfelelő nővel voltak ott.” – írja Márai, aki szerint mindenkinek két szülővárosa van, az egyik Velence.
De Szerb Antal Utas és holdvilágában sem kellett Mihálynak egy hétnél több, hogy rájöjjön, nem a megfelelő nővel jár a lagúnákkal átszőtt városban nászúton, ezért érthető is a boldogsága, amikor rossz vonatra száll.
Valahogy mindannyian így vagyunk Velencével. Még akkor is, ha sokszor nem értik a környezetünkben, miért megyünk újra meg újra vissza Velencébe. Miért fotózzuk le ugyanazt, amikor már egyszer megtettük. Miért ülünk le a Piazzettán és nézzük a szobrokat. Mit látunk újat ugyanabban a kanálisban, amikor már ki tudja hányszor láttuk. Miért nem látjuk a pusztuló házfalakat, a menekülést a városból, a díszleteket, miért nem érezzük a lagúnák nyár közepi bűzét, hiszen már régen semmi sem az, ami. Látjuk. Érezzük. Tudjuk. Mégis minden régi pillanat benne van abban, ami mára már láthatatlan. Még akkor is, ha már a XXI. század gelatóját eszik, és nem a jeges ember húzza-vonja a hidak lépcsőin a taligát. De nem is kell érteni, mert mindig van valami, amit úgysem lehet elmondani. Mert a fény, a víz imbolygása sosem nyújtja kétszer ugyanazt a melankóliát, szépséget, amit addig láttunk. Mindig más minden pillanat, és egyetlen cseppben benne van az összes. Mintha egy kútba apránként ezernyi csepp esne, összekeveredik, más oldatát, varázsszerét adja a város. Titkos elegy ez, aminek először csak egy cseppjét érzi az ember, s ha újra visszatér, akkor gyűlnek az oldatok, a pillanatok. Ha évek óta visszajár az ember, akkor már elég egy korty Velencéből, akár a Dorsodurón, Cannaregión, a Fondamenta della Misericordián vagy a Giudeccán...Ez az, ami mindig visszahozza ide mindig az utazót.
Bár az első nyomok a városban, amelyek emberi életre utalnak, a kőkorszak végére vezethetők vissza, az első tartós település nyomai pedig i. e. 700-ból származik, a város mégis ma ünnepli az 1600. évfordulóját. Ugyanis a legenda szerint 421 márciusában ezen a napon helyezték el a Rialto szigeten a San Giacomo templom köveit. A Szent Jakab templomot egy tűzvészből való menekülés iránti hálából emelték. Ezzel vette kezdetét a város története a szigetcsoporton, ahol menekültek telepedtek le, akik a legenda szerint 408 után I. Alarik nyugati gótjai elől menekülve kerestek itt biztonságot.
Viszont a járványhelyzetnek köszönhetően, a 2022-ben is tartó ünnepségsorozat nagy részét online rendezik meg.
„Ennek köszönhetően Velencét nem csak nálunk, hanem az egész világon ünnepelhetik. Fontos üzenetet akarunk ezzel közvetíteni: Velence él!”
- kezdte ünnepi beszédét a polgármester, Luigi Brugnaro.
S mivel a rendezvények egy része egybeesik a július 7-11-e között megrendezésre kerülő G20-csúcstalálkozóval, melynek témája a globális fejlődés perspektívái, így folytatta:
„Ez a találkozó Velence és egész Olaszország szimbolikus újrakezdésének fázisát jelképezi. Remélem, hogy a velencei csúcstalálkozó és a város 1600. jubileumi évének ünneplése egy új éra alapjait adja.”
11 órakor veszi kezdetét a programsorozat a Basilica San Marco-ban tartott misével, ami követhető a Gente Veneta facebook oldalon. Majd 16 órakor a teljes velencei patriarchátus megemlékezik a város alapításáról: az összes plébános jelenlétében szólaltatják meg a város harangját.
A további programokat, pályázati lehetőségeket a www.1600.venezia.it oldalon lehet megtekinteni.
Fotó: Facebook
Forrás: Venezia Today
