A Trentino – Alto Adige rész mindazon túl, hogy Olaszország legészakibb része, az egyik legkülönlegesebb is. Két, autonóm régió találkozásáról van szó a Dolomitok égnek törő csúcsai között, ahol a latin és a germán kultúra találkozik, amelyek a mai napig nem olvadtak össze. Trentino maradt az olasz nyelvű terület, míg Alto Adige, más néven Dél-Tirol, bolzanoi székhellyel pedig a német ajkúak lakhelye. Nehéz elképzelni, de itt az utcákon sétálva játszi könnyedséggel futhatunk bele olyan üzletbe, ahova ki van írva „itt olaszul is beszélünk”. De az sem ritkaság, hogy egy étteremben csak német nyelvű étlappal találkozunk. Ezek után már talán nem is olyan meglepő, hogy az olasz részeken a velencei gasztronómia hagyományai uralkodnak, mint a tészta, polenta, és alpesi behatásként a sajtok, vadhúsok, vadon termő gombák, míg a dél-tiroli részen nagy szerepe van a konyhai alapanyagok között a kolbászoknak, hurkáknak, burgonyának, rozskenyérnek, gombócnak vagy galuskás leveseknek. Tény, hogy nagyon nehéz egy tartomány keretein belül maradni, mert utazás közben hol ide, hol oda térünk át, de azért mindenképp a Dolomitokban utazunk most közel 500 km-es távolságban. 

Tarvisio-Bolzano-Merano/Treno-Passo dello Stelvio

Ez a környék autóval 5 óra alatt megközelíthető Ausztrián keresztül, Villachnál. Úgyhogy kényelmesen megérkezve, egy kis városnézést is beiktathatunk Tarvisio-ban, ami a 40 év felettieknek sokszor azonnal az „olaszból behozott bőrkabátok”-at juttatja az eszébe. Igaz, Tarvisio már a Friuli-i részhez tartozik, de mivel ez Észak-Olaszország első nagyobb városa, érdemes egy kis időt szánni rá. A mai napig működik még itt a piac, a Mercato di Tarvisio, ahol számtalan jobbnál jobb dolog szerezhető be. Mivel Tarvisio a tengerszint felett 800 méterre helyezkedik el, az egyik legfőbb program, ami itt várhat bárkire is, a természet megismerése. Főleg, mert a város egy völgyben helyezkedik el, ezért a panoráma a csodás hegyekre bárhonnan megtapasztalható. Gasztronómiájában elsősorban az olasz, de az osztrák és a szlovén konyha ízeit is felfedezhetjük. Fekvésének köszönhetően, a legismertebb termékei a Montasio sajt, a val Canale-i alma, illetve a borai. Látnivalók közül pedig a legismertebb a Monte Lussari, vagyis a Pokol Kapja hegy, és a Predil-tó, de aki kellemes, őszi túrázásra vágyik, neki való a Lacs de Fusine két túraútvonala egy csodaszép tó körül.

Tarvisio

Monte Lussari

Predil-tó

Az utazást folytatva, a következő megálló Bolzano, ami Dél-Tirol székhelye. Itt már megkapjuk az igazi olasz hangulatot a zegzugos, sikátoros kis utcákkal, sok napsütéssel, és rengeteg bárral, étteremmel és fagyizóval. De azért mindenképp van, ami emlékezteti az embert, mennyire északon jár még, mégpedig Ötzi, a jégember, akinek 5000 éves múmiája a város legnagyobb látványossága. Miután Ötzit megnéztük, gyorsan térjünk vissza a Dómtól északra található óvárosi részre, a verőfényes napsütésbe, és vesszünk el a sétálóutcán lévő rengeteg üzlet között, ha másért nem, nézelődni mindenképp. S mielőtt kirándulásra indulnánk a városon túlra, térjünk be a Vögele étterembe egy remek szarvas carpaccio-ra vagy polentával és áfonyával kísért szarvasfilére. Vagy az In Viaggio-ba, Claudio Melis híres séf éttermébe.

A kiadós evészet után pedig jöhet a híres Curon Venosta a Lago di Resia tóban. A templom, aminek a tornya a mai napig látszik a tó közepén, 1357-ben épült, és Alexandriai Szent Katalinról nevezték el. A templomhoz tartozó falut három tó övezte egészen az 1900-as évekig, amikor a három tavat összenyitva, egy nagy, mesterséges tavat hoztak létre, aminek az eredménye azt lett, hogy a falu teljesen víz alá került. Ma már csak a harangtorony látszik ki belőle, aminek a történetéről Marco Bolzano: Resto qui címmel könyvet írt 2018-ban, a Netflix pedig sorozatot készített „Curon” címmel 2020-ban.

Folytatva az utat, két irányt választhatunk. Mehetünk délre, Trento városába, vagy északra, Meranoba. Én az utóbbi helyet szeretem jobban, ezért legtöbbször arra szeretek tovább indulni, mert Trentoból már inkább lefelé, Friuli tartományba érdemes utazni, valamint azért is, mert ha északra megyünk tovább, még útba tudjuk ejteni Lago di Carezza-t, a Dolomitok legikonikusabb smaragd színű tavát, melyet mélyzöld fenyveserdők és szikrázóan fehér mészkő hegycsúcsok vesznek körül.

Már a 13. században is létező Merano szintén egy völgyben helyezkedik el, és nem véletlenül érdemelte ki a ’Dél-Tirol gyöngyszeme’ elnevezést. Mediterrán növényzetével, pálmafáival, a körülötte az egekbe törő 3000 méter magas hegyeivel, az évi több mint 300 nap napsütéses órájával, a tartomány legnagyobb, ultramodern fürdőkomplexumával, középkori óvárosával, elképesztően szép fekvésével a turisták egyik legkedveltebb kisvárosa. Az elegáns, virágokkal borított folyóparti promenádok, a drága boltok, kávézók, éttermekkel zsúfolt, szűk, árkádos, óvárosi utcák, a városka felett húzódó, látványos panoráma sétaút mind-mind maradásra csábítja az érkezőt. És valóban nem könnyű szabadulni innen, hiszen a várom három, egymástól jól elkülöníthető látványosságok tucatját rejtő városrészből áll, amit időbe telik bejárni. Az egykor városfalakkal körülhatárolt, középkori jelleget mutató óvárosból, ahol elsősorban gótikus emlékek láthatók. A következő turistamágnes egyértelműen a 19. században kialakított gyógyfürdő-rész, ami elsősorban a Passer folyó mentén terül el. Itt klasszicista és szecessziós épületekkel lehet találkozni a fürdőzés mellett. És végül, a város feletti dombok között húzódó Tappeinerweg sétány, ahol a dús, mediterrán növényzet között páratlan kilátás nyílik a városra és az azt körülvevő hegyekre. S hogy szépségben egy pillanatig sem legyen hiány, étkezésre akár a Ristorante Sissit, akár a Castel Frasburgot választjuk, nem fogunk csalódni, hiszen még a Ristorante Sissiben a csodás, romantikus múltban gyönyörködhetünk, addig a Castel Fragsburg völgy fölé épült terasza a Dolomitok csúcsaira ad kilátást.

Ha pár napra tervezünk csupán, innen már csak egy állomás tud maradni, hiszen a Dolomitok között megtenni közel 500 km-t, nem könnyű teljesítmény. De ha már idáig eljöttünk, ne hagyjuk ki a Passo dello Stelvio hegyi autó szerpentint, ami Pradot köti össze a már Lombardia tartományban található Bormioval. A Stelvio ugyanis Olaszország legmagasabban fekvő közúti hágója, ami 2757 méter magasan helyezkedik el parádés panorámával és elképesztően kacskaringós útvonalával. És mivel az út ennyire magasan helyezkedik el, az sem kizárt, hogy nyáron is havas útszakasszal találkozik az ember. A 2005-ös Giro d’Italia versenyen Marco Pinotti aszketikus élményként írta le ezt az útszakaszt. S ha átverekedtük magunkat a hágón, és megérkezünk Bormioba, látogassunk el a Trattoria al Ponteba, ami már a nevében hordozza az elhelyezkedését, ugyanis egy régi, patakot átívelő híd mellett található. S hogy teljes legyen az élmény, a séf a helyi fogások mellett édesvízi halakkal is várja a betérőket.

Passo dello Stelvio

Fotók: Google