Aki szereti az igazán nagy, zúgó, toporgó tömeget, neki a Velencei Karneválon a helye. De mindazon túl, hogy a rengeteg embertől szinte képtelenség haladni, olyan élményben, hagyományokban lehet része az oda utazónak, amelyek közül van, aminek ezer éves múltja van. És idén lehet utoljára ingyen részt venni a rendezvényen, ugyanis júniustól Velence bevezeti a 3 eurós turista adót, ami kiemelt időszakban 5-6 euróra is rúghat.
Eredet
Carnem lavare, majd Carnival szó a latin „húselhagyás” szóból ered, utalva a „húshagyókedd ”mulatságait követő napra , amikor a nagyböjt időszaka kezdődött.
A farsangi hagyomány nagyon régi gyökerekkel rendelkezik. Már Rómában, az ókori "Saturnalia" is az évnek ezt az időszakát a mulatságok idejének szentelték. Amikor megengedték, szinte ösztönözték az össznépi ünneplést, amellyel felforgatták a társadalmi osztályokat és a nemek közötti merev rendet .
Velencében az első dokumentum, ami hivatalosan „munkaszüneti napként” említi ezt a februári időszakot, a Serenissima szenátusának 1296-os rendelete. De már 1271-ből fennmaradtak olyan írások, amelyek olyan kézműves műhelyekről írnak, ahol maszkokat készítettek. 1630-ban pedig egy Lacetta nevű patikus a nagy pestisjárvány idején említette először azokat a csőrre emlékeztető, fehér színű maszkokat, amelyeket az akkori "pestis doktorok" viseltek. És ez az álarc a mai napig a karnevál szimbolikus maszkja.
A Velencei Karnevál viszont csak a 18. században éri el a pompája csúcsát, és Európa-szerte nemzetközi ismertségre tesz szert.
Az álcázás, az álarcok viselése válik a buli lényegévé, a teljes névtelenség és felismerhetetlenség, ahol a maszkok és jelmezek lesznek a legfontosabbak, figyelembe nem véve, hogy ez akár a bűncselekmények számát is megnövelheti.
Maszkok
A karnevál szimbolikus maszkjai közé tartozik a Bauta, egy kizárólag Velencében használt álarc, amely fekete köpenyből, és fehér arc maszkból áll. Férfiak és nők egyaránt viselték, mivel teljes felismerhetetlenséget biztosított.
Egy másik, a nők által széles körben használt álca a „Moretta”, egy bársony maszk volt, finom anyagból készült kalappal és fátyollal. Viseléséhez a szájban tartott gombot használták, ezzel kellett az arcon tartani, ami egyben azt is jelentette, hogy a karakter nem tudott beszélni. Ezért "néma szolgának" is nevezték.
A férfiaknál gyakori volt a „népszerű és ostoba kis nő" jelmeze, a Gnaga. Nevét arról a nyávogáshoz hasonló éles hang miatt kapta, amit a viselője kiadott a maszk használatakor. Aztán ott voltak a „ Commedia dell'Arte ” maszkjai, köztük a népszerű Harlequin, Pantalone, Colombina maszkokkal.
Liston út
A karnevál első napja a "liston" sétával kezdődött, amikor nagy pompa kíséretében mutatták be a maszkokat. Kezdetben ez a séta a Campo Santo Stefano-n volt, ahol volt egy speciális útszakasz – vagy liston, innen a név -, amelynek segítségével nem a csupasz földön kellett a felvonulást tartani. Majd később ez a felvonulás átkerült a Piazza San Marco-ra, és onnan haladt tovább átkelni a Procuratie Vecchie alatt.
Ridotti és Casini
A Serenisima csak a karnevál idején és erre a célra kialakított kis házakban, valamint „Casini”-n és a „Ridotti”-n engedélyezte a szerencsejátékot. A leghíresebb ilyen hely 1638 -ban nyílt meg San Moisè közelében. A szerencsejáték az egyik legfontosabb pillére volt a karneváli időszaknak, hiszen ilyenkor – főleg a nők – olyan világba csöppenhettek bele, amelyekbe máskülönben nem lett volna lehetőségük. Mindenki maszkban volt, kivétel a krupiék, így abszolút nem tudta senki, ki áll mellett a szerencse asztalánál.
Karnevál nélküli évek
1797-ben először Napóleonnak, majd Ausztria megszállásának köszönhetően a karneváli ünnepség félbeszakadt a népi zavargásoktól vagy lázadásoktól való félelem miatt.
Legközelebb 1979-ben lehetett hallani nemzetközi viszonylatban a Velencei Karneválról, és ebben az évben csatlakozott a rendezvénysorozathoz a Teatro La Fenice és a Biennálé is.
Hagyományos farsangi előadások régen és ma
Számtalan zsonglőr, akrobata, zenész és táncos vett részt az évszázadok alatt a karneválon, hogy a produkciójukkal kivívják a halhatatlanságot, de csak pár olyan attrakció született, ami a mai napig elkíséri a karnevál időszakát.
A bikafej levágása
A „kövér csütörtök” – vagy torkos csütörtök, ami az olaszoknál a karnevál kezdete előtti utolsó csütörtökön van, míg nálunk a farsangi időszak utáni első csütörtökön - ünnepe szorosan kapcsolódik a Serenissima történetéhez és győzelmeinek ünnepéhez.
A kezdeti időszakban a Szent Márk téren egy faállványt állítottak fel tűzijátéknak, ahova mészárosok három koszorús ökröt vonszoltak a dózse elé, és fejezték le a nép nagy örömére.
Ez a rítus egy 1162-es eseménynek állít emléket, amikor Ulrico, Aquileia pátriárkája, harcba szálltak a padovaiak és a ferraraiak ellen, hogy menekülésre kényszerítsék Enrico Dandolo pátriárkát .
II. Vitale Michieldózse azonnal reagált a felkelésre, és Ulricot 12 kanonokkal együtt elfogta és Velencébe vittek fogságba. A Serenissima csak nagy váltságdíj megfizetése után engedte Ulriconak, hogy visszatérjen a birtokára, és hogy L'Aquila népét örökre emlékeztessék erre az esetre, és egyben nevetségessé tegye őket, minden évben 12 disznót kellett előállítaniuk Velencében, amit hatalmas tömeg előtt kivégeztek, miközben a nép tapssal kísérték az eseményeket. Ezt a szokást 1523-ban Gritti dózse változatott meg, aki eltörölte a disznóölést, csak a kivégzést hagyta életben, ami három bikára terjedt ki.
A „ levágni a bika fejét ” azóta is közmondás maradt Velencében, ami egy kényelmetlen helyzet, kérdés végleges lezárását jelenti. Mint ahogy a bika levágott feje véget vetett a harcnak, úgy ez a mondás is véget vet a kellemetlen helyzetnek. Természetesen, a mai napig emlékeznek erre az időszakra, csak ma már a bikafej levágását maszkban jelenítik meg.
Az angyal röpte
Máig izgalmas hagyomány az „Angyal repülése” is, amely hosszú múltra vezethető vissza, és hivatalosan is ez az esemény nyitja meg a karneváli ünnepséget a Piazza San Marco-n.
Egy fiatal török kötéltáncos volt az első főszereplője ennek a rendkívüli eseménynek a XVI. század közepén. A fiatal akrobatának csak egy egyensúlykerék segítségével sikerült feljutnia a Szent Márk harangtorony tetejére. A tömeg feszült csöndben figyelte az eseményt, ahogy a Piazzetta mólónál horgonyzó csónakból induló nagyon hosszú kötélen sétálva a Dózse-palota erkélyére érkezett az akrobata, ahol tisztelgett a dózse előtt.
A „Svolo del Turco ” elnevezésű látványos vállalkozás olyan sikeres volt, hogy a következő években nem csak a hivatalos akrobaták, hanem a fiatal velenceiek is belevágtak a kihívásba. A műsor többször a "Svolo dell'Angelo" nevet viselte, mivel egy ’hamis szárnyú embert’ lehetett látni, ahogy ’berepül’ a dózse színpadára. 1759-ben azonban az attrakció tragédiával végződött, a szerencsétlen kötéltáncos lezuhant. Ez a szerencsétlenség után Velencében az akrobatákat egy fagalamb váltotta fel, aki konfettit és virágot szór a tömegre. És ennek köszönhetően, ismét nevet váltott, "Svolo della Colombina"-ra.
Máriák ünnepe
A karnevál első szombatján kerül sor egy vízi körmenetre, amely tizenkét lányt kísér el a San Pietro di Castello (a város ősi katedrálisa) templomától a Piazza San Marcoig.
Ez a hagyomány egy 942-es eseménynek állít emléket, amikor trieszti kalózok fiatal velencei nőket raboltak el, de azonnal üldözőbe vették őket a férfiak, akik dühösen evezve csónakjaikon utolérték a rablókat, és kiszabadították a fiatal nőket. Ennek a győzelemnek az emlékére minden évben 12 házasság-korú lányt választottak ki, akiket gazdag hozományban részesítettek a patríciusok családjai. A Piazza San Marco-n, a világ legszebb nappalijában vagy báltermében – ahogy Napóleon hívta – a mai napig ezt tartják a legszebb felvonulásnak, ahol kiválasztják a 12 felvonuló közül a legszebb Máriát.
Nicolotti és Castellani harca
Velencében a középkor óta ősi rivalizálás folyt a város legnépesebb negyedeinek két lakóközössége között, amelynek időnként heves összeütközésekkel adtak hangot. A város keleti részét, a mai napig a Castello kerülettel azonosított „castellani” részt többségében az Arsenale munkásai lakták, míg a Nicolotti, nyugati oldalon többnyire halászok éltek a S. Nicolò dei Mendicoli-ig. A két kerület lakói tehát valódi csatákban csaptak össze, botokkal ütve egymást.
A Ponte dei Fugni akkor még "bandák nélkül" (partok nélkül), semleges terület volt, így gyorsan ennek az összeütközésnek a kedvenc helyszínévé vált, mert itt könnyen a vízbe lehetett dobni az ellenfeleket. A Santa Fosca hídon most is láthatók a lábnyom formájú kövek, ahol elkezdődtek az összeütközések.
Nicolotti és Castellani lakosai a torkos csütörtökre időzítették az összeütközéseket, melynek lényege a gyakorlati erő, egyensúly és bátorság bemutatása volt. Az olykor vízre épített emberi piramisok akár kéttucatnyi embert is megmozgattak, ha épp máshol nem, hát a befagyott lagúnák vizén, összesen két gondolás evezőjén állva.
A harc látványos rituáléjának egy másik része a Moresca, egy ritmikus, rituális tánc, amely a vívást szimulálta, és a Regatta, a mai napig az egyik leglátványosabb vízi felvonulás a karneváli időszakban.
A Velencei Karnál tipikus étele a fánk, hiszen a nagy jövés-menésben olyan ételeket érdemes enni, amelyek alkalmasak arra, hogy nagy tömegben se együk le vele magunkat. Az egyik ilyen a fritole, valamint nagyon népszerű galani, amit cenci-nek vagy crostoli-nak is hívnak, ez hasonlít leginkább a mi csörögefánkunkra, és a harmadik mindenhol megtalálható fánk pedig a castagnole, ami a gesztenyéről kapta a nevét, hiszen apró, arany színű gömbökről beszélünk, amelyeket sütőben és olajban egyaránt lehet sütni. És hogy hol szerezhetők be Velencében a legjobbak? A Dal Mas a Santa Lucia állomás közelében lévő, világhírű cukrászda, itt bármelyik fánkot érdemes magunkkal vinni. Fritole-t csakis a Rosa Salva-ban érdemes keresni, hiszen itt minimum három órát kelesztik a tésztát, és egyedi módon, egy lyuk van a fánkok közepén. Crostoli-t pedig a város leghíresebb cukrászdájából érdemes útravalónak választani, a Tonolo-ból, ami a Szent Márk téren található. De ha nem jutunk ki a karneválra, a fritole-n kívül a crostoli-t is el tudjuk pillanatok alatt készíteni a saját otthonunkban is.
Crostoli, a Velencei Karnevál hagyományos ropogós fánkja
Hozzávalók – 3-4 főre –
250 gr liszt
1 db tojás
20 gr cukor
17 gr vaj
1/3 tk sütőpor
1 ek fehérbor
1/3 vanília fél szár kikapart magja
1 kis csipet só
1/3 citrom reszelt héja
olaj a sütéshez
porcukor a tetejére
Elkészítés
A nyújtódeszka közepére szitáljuk a lisztet, majd lyukat készítünk az ujjunkkal a közepébe. Beletesszük az összetevőket, és rugalmas tésztát gyúrunk belőle. Konyharuhával lefedjük, és fél órát pihentetjük. A fél óra elteltével vékonyra nyújtjuk a tésztát. Velencében lehet kapni az egészen vékonytól – mint a mi csörögefánkunk – a minimálisan, 1-1,5 mm vastagságúig. Én ezt az utóbbit szeretem, de ez egyénre válogatja. A velencei crostoli hagyományosan téglalap alakú, úgyhogy a kinyújtás után a tésztát hosszú csíkokra vágjuk, majd téglalap alakúra vágjuk fel őket. Én a téglalapok belsejébe szoktam vágni egy-két csíkot, mert akkor nem puffad fel a fánk, és nem lesz üreges a belseje. Ha kész vagyunk a felvágással, forró olajban néhány másodperc alatt aranybarnára sütjük. Ha már langyosra hűltek, porcukorral szórjuk meg a tetejüket. Lekvárba is mártogathatjuk őket, de csak így, porcukorral megszórva is fogyaszthatók.
