A nápolyi bölcsőművészet évszázadok óta változatlan, és a város legtradicionálisabb karácsonyi hagyományainak részévé vált, aminek az építését december 8-án kezdik. Olyannyira, hogy nem csak a karácsonyi időszakban, hanem egész híres turista látványosság a via dei presepi, vagyis a Via San Gregorio Armeno, amely az egymásra épülő kis üzletek kézműves mesterei által mutatja be a betlehemmel kapcsolatos legfontosabb tudnivalóka a bölcsőtől egészen a nápolyi betlehem szereplőiig. Hiszen itt nem csak egy jeleneteket, hanem sokszor egész történeteket mesél el a betlehem Jézus születésének idejéből. Minden kizárólag a tulajdonos fantáziáján múlik.

A nápolyi betlehemet először egy közjegyzői okiratban rögzítették 1021-ben, a Santa Maria templom betlehemeként. Majd 1324-ben Amalfiban tűnik fel ismét az Agnali-házban, amit 1340 követett, amikor Sancia aragóniai királynő ajándékozott betlehemet a Santa Chiara kolostornak a megnyitójára. Majd az ezt követő évszázadokban a szereplők külseje, a betlehem mérete, minden változott.

A nápolyi betlehem a 18. században élte aranykorát, amikor kibővítette a forgatókönyvét, és már nem csak a Születés barlangját képviselte, hanem a profán világot is, ahol az egyszerű, puritán jászolból és szoborcsoportból igazi történetek keltek életre. Elhagyták a templomokat, ahol a vallásos áhítat tárgyai voltak, hogy bekerüljenek az arisztokrácia otthonába. Nemesek és gazdag polgárok versengtek az egyre kifinomultabban díszített betlehemek felállításáért. Giuseppe Sanmartino, a 18. század talán legnagyobb nápolyi szobrásza volt a legszakavatottabb a terrakotta figurák megformálásában, és igazi 'bölcsőművész' iskolát indított el. Így a jelenetek egyre inkább kikerültek a Szent Család köréből, és világiasabb szereplők és helyszínek is helyet kaptak benne, mint a pásztorok, utcai árusok, mágusok, állatok, akiknek a mérete összement, míg a pazar részletekkel elkészített kocsmák, friss húsok, grandiózus gyümölcskosarak mérete erőteljesen megnövekedett.

Az egyik leghíresebb nápolyi jászol 1887 és 1889 között készült, a San Martinóban kiállított Cuciniello jászol. A másik pedig a Banco di Napoli betleheme, amelyen Lorenzo Mosca 18. századi szobrocskái is láthatók, és amelyet néha a királyi palotában is kiállítanak.

A 20. században ez a hagyomány fokozatosan kezdett eltűnni, de mára visszanyerte erejét, és Campania fővárosának minden fő templomában rendszeresen felállítanak egy nagy betlehemeket a karácsonyi időszakban, és ismét sok nápolyi a saját otthonában is elkészíti a saját betlehemét.

A betlehem minden karakterének, sőt az összképet alkotó egyes elemeknek sajátos jelentést lehet tulajdonítani:

A nápolyi betlehem tipikus szereplői

Benino vagy Benito: Az ő személye a Szentírásban foglaltakra utal: „És az angyalok hirdették az alvó pásztorokat”. Az ébredést újjászületésének is tekintik Beninot. A nápolyi hagyomány szerint Benino vagy Benito az, aki a jászolról álmodik, és a nápolyi hagyomány szerint nem szabad felébreszteni, mert hirtelen eltűnik a kiságy.

A szőlész és Cicci Bacco: A nápolyi betlehem egyben a "vallási forradalom" reprezentációja is, amely a Messiás halálával fog bekövetkezni. Valójában a bor és a kenyér lesznek azok az ajándékok, amelyekkel Jézus megalapítja az eucharisztiát, terjesztve a halál és a feltámadás üzenetét a mennyek országába. De ezzel ellentétben ott van Cicci Bacchus alakja, az ókori pogány istenségek leszármazottja, a bor istene, aki gyakran korsóval a kezében jelenik meg a pince előtt. Nápolyban Ciccibacco 'ncoppa a' votte (Ciccibacco a hordón) néven ismerik, és szekeret vezet, amelyet egy vagy két ökör húz.

A halász: a lelkek halászának szimbolikája. A hal volt a Római Birodalom által üldözött keresztények első jelképe. Valójában az Isten ábrázolásának a 3. századig érvényes tilalma vezetett ahhoz, hogy szimbólumokat használjunk az istenségre utalás céljából. Ezek közé tartozott a hal is.

A két cimbora: a két cimbora, zi' Vicienzo és zi' Pascale, a karnevál és a halál megszemélyesítői. Valójában a nápolyi Fontanelle temetőben egy "A Capa 'e zi' Pascale" jelzéssel ellátott koponyát mutattak be, amelynek olyan erőt tulajdonítottak, amelytől az emberek tanácsot kérhettek a lottószámokkal kapcsolatban.

A szerzetes: a szent és a profán egyesülésének szimbóluma.

A cigány: fiatal nő, szakadt, de szép ruhában. A cigány olyan karakter, amely a hagyományok szerint képes megjósolni a jövőt. Ennek az ábrának többféle értelmezése van a nápolyi betlehemben. Egyesek Krisztus drámájának szimbólumaként tekintenek rá, aki egy vasszerszámokkal teli kosarat hord magával, amelyeket a keresztre feszítés szögeinek kovácsolására használtak, tehát a szerencsétlenség és a fájdalom jele. Sokkal gyakrabban ábrázolják azonban a betlehem cigányát csecsemővel a karjában, tehát az anyaság, és nem feltétlenül a szerencsétlenség és a fájdalom szimbóluma is.

Stefánia: fiatal szűz, aki a Megváltó megszületésekor elzarándokolt a jászolhoz, hogy imádja Jézust. De az angyalok nem engedték a Madonna elég. Ekkor Stefánia vett egy követ, pólyába csavarta, anyának adta ki magát, és az angyalokat megtévesztve másnap eljutott Jézushoz. Mária jelenlétében viszont csoda történt, ugyanis a kő tüsszentett, és gyermekké változott. Ő lett Santo Stefano, akinek így a születésnapját december 26-án ünneplik.

A szajha: erotikus szimbólum, szemben a Szűz tisztaságával, aki a kocsma közelében található, szemben a születéssel.

A napkeleti bölcsek: az esthajnalcsillag éjszakai útját képviselik, ami egybeesik az új „napgyermek” születésével. Ebből a megközelítésből kell értelmezni a keresztény hagyományt is, amely szerint keletről indultak, ami a nap kiindulópontja, amint az az arab épületek boltozatain látható alkonyat képéből is kitűnik. Eredetileg három különböző állat, a ló, a dromedár és az elefánt hátán ábrázolták őket, amelyek Európát, Afrikát és Ázsiát képviselik, viszont a napkeleti bölcsek számát az evangélium nem említi, a hagyomány kialakulásakor lettek hárman.

Az árusok: 12-en vannak, akik egy-egy hónapot jelentenek az évből.

A betlehem helyszínei

Piac: a 18. századi nápolyi betlehemben a különböző munkák jelentik a főbb szakmákat, amelyek egész évben, mint egy pillanatképben zajlanak. A január a hentesé; február a ricotta és sajt árusa; március a baromfi- és madárárus; április a tojásárus; a májust egy házaspár képviseli, akik egy kosár cseresznyét és egyéb gyümölcsöket cipelnek; június a péké; július a paradicsomárusé; augusztus a görögdinnye eladóé; szeptember a fügeárusé vagy a vetőé; október a borászé vagy vadászé; november a gesztenyeárusé; december pedig a halárusé vagy halászé.

A híd: az áthaladás egyértelmű szimbóluma, ami a mágiához kapcsolódik. Néhány nápolyi legenda három gyermekről szól, akiket megöltek, és a híd alapjaiba temettek el, hogy megőrizzék és megtartsák a boltíveket. Ezért a híd átjárást jelent az élők és a holtak világa között.

A kemence: egyértelmű utalás az újkeresztény tanításra, amely a kenyérben és a borban látja alapjait az eucharisztia idején, és egyben az egyik legnépszerűbb két szakmát is képviseli.

Templom, feszület: a 18. százban zajló időbeni ellentmondást képviseli, amikor az egyszerű nápolyi betlehem bekerült az arisztokrácia otthonaiba, és a fényűzés eszközévé kezdett válni.

A kocsma: mindenekelőtt az utazás kockázatait szimbolizálja, továbbá, mivel az evangéliumok írásaiba a kocsmák és fogadók megtagadták a Szent Családtól a vendégszeretetet, az ott zajló lakomák a világ gonoszságának szimbólumai, amelyeket Jézus születése világít meg.

A folyó: az áramló víz az isteni halálhoz és születéshez kapcsolódó összes mitológiában jelenlévő szimbólum. A keresztény vallás esetében a magzatvízre utal, ugyanakkor az Acheronra, az alvilág folyójára is, amelyen az elkárhozottak komppal közlekednek.

A kút: kapcsolat a felszín és a talajvíz között, története tele van anekdotákkal és babonákkal, amelyek félelmet keltenek. Mindenekelőtt az, amely miatt egykor kifejezetten ügyeltek arra, nehogy vizet merítsenek karácsony éjszakáján, ugyanis azt hitték, ez a víz gonosz szellemeket tartalmaz, amelyek képesek megszállni azt, aki ivott belőle.

A nápolyi betlehem ma

A nápolyi betlehem igazi jelentősége a kulturális örökség ábrázolásainak valósághűségében rejlik. Már nem csupán vallási szimbólum, hanem részletes leíró és egységbe foglaló eszköze annak a közösségnek, amelyhez tartozik. Talán azt mondhatnánk, hogy a nápolyi betlehem a „nápolyi nemzetség” azonosításának eszköze volt régen, és ma is az, s egyben annak a realizmusnak az előfutára, amely a nápolyi színházi ábrázolásokat és filmes produkciókat jellemezte.

Ma sok helyen a pásztorok a mai kor személyeit ábrázolják. A San Gregorio Armeno-n olyan állandó kiállítások és kézműves üzletek találhatók, ahol a klasszikus szobrocskák mellett olyan pásztorokat is vásárolhatunk, mint Toto, Pulcinella vagy közismert politikai személyiségek.

Campaniában sok helyen vannak csoportosulások, akik minden évben megismétlik a rituálét. November elején elkezdik a szabadtéri betlehemek építését, és vannak kiállítások is, amelyeket ebben az időszakban rendeznek be.

Ráadásul napjainkra a "klasszikus" nápolyi betlehem fejlődött. Egyre gyakrabban lehet hallani új és fiatal művészekről, akik modernizálták a betlehemezés művészetét, és egyre újabb és eredetibb betlehemeket, miniatűr betlehemeket, kültéri betlehemeket készítenek, vagy épp villanykörtékben hoznak létre betlehemet, esetleg kagylóban, szárított rózsában, sőt lencsében és gombostűfejen is, mint Aldo Caliro, aki így elnyerte a világ legkisebb betlehemét elkészítő elnevezést.

Crema di marroni – gesztenyekrém

Ha már a nápolyi betlehemben is megjelennek a zöldségek és gyümölcsök, Advent első vasárnapján lássunk egy egyszerű receptet karácsonyi ajándékötletnek.

Hozzávalók - egy kisebb üveghez -

- 0,5 kg gesztenye

- 30 dkg kristálycukor

- 2,5 dl víz

- 1 szál vanília kikapart magja

- opcionálisan: 1-2 tk. rum

Elkészítés

A gesztenyék tetejét bevagdosom és annyi vízben, amennyi ellepi, felteszem főzni kb. 20-25 percre. Minél tovább fő, annál könnyebb lesz dolgozni vele utána, de 25 perc maximálisan elég.

Ha kész, megpucoljuk a gesztenyéket. A cukrot, a vizet és a vanília kikapart magját cukorsziruppá főzzük néhány perc alatt. A gesztenyéket nyugodtan vágjuk félbe vagy negyedbe. Majd adjuk a cukorsziruphoz, s kb. 40 percig főzzük folyamatosan keverve, amíg egynemű krémet nem kapunk belőle. Ha teszünk bele rumot, azt itt tegyük bele.

Ezután levesszük a tűzről, s néha megkevergetve hagyjuk kihűlni, majd töltsük övegekbe. Ebből az adagból kb. fél liter lesz.