Észak-Olaszországban számtalan tartomány és város található, amelyet még nem fedeztek fel maguknak a turisták, vagy jellemzően inkább csak valamilyen szakterületre specializálódott csoportok látogatják. Ilyen például a Veneto tartományban található Vicenza is, amiről egy régebbi posztomban részletesen is írtam.

Andrea Palladio, a híres építészmester városában lépten-nyomon különleges építészeti csodára lehet bukkanni, nem utolsó sorban az 1585-ben épült, máig tökéletes állapotában megmaradt, az UNESCO Világörökség részeként számon tartott Teatro Olimpico-ra, ami 2018-ban Fischer Iván Operatársulatát és a Budapesti Fesztiváltzenekart is megihlette. Ezért idén október 21-24. között ismét visszatérnek, és megrendezik a Vicenzai Operafesztivált számtalan különlegességgel tarkítva.

Fischer Ivánnal beszélgettem nemrég arról, miért éppen Olaszország, és Vicenza került a figyelme központjába.

Mindazon túl, hogy Olaszország az opera műfaj bölcsője, személyes élmények is kötik ehhez az országhoz?

Ez egy nagyon régi, intenzív kapcsolat. Volt régen egy nagyon híres tanár, Franco Ferrara Siennában, és nála tanultam egy nyári kurzuson keresztül. Ekkor ismertem meg ezt a környéket, ahova azóta is visszajárok minden évben, hosszú ideje már a családommal. Az elmúlt évtizedekben bejártam az egész országot, olyan helyeket is, ahova mások nem mennek. Felmásztam például a Monte Circeo helyre, ami ott van Rómától délre egy kicsit, Lazio déli részében, ami egy gyönyörű vidék. Kevesen ismerik, pedig az Odüsszeiában lévő Kirke, a csodálatos varázslónő is ott lakik, itt láncolta magát a hegyhez a mű szerint. Én természetesen elmenetem és körbejártam a hegycsúcsot, Kirkét keresve, de persze sehol nem találtam. De ott van a titokzatos Umbria is, ami szintén nagy kedvencem, a régi városaival, mint Gubbio, ami Szerb Antalt is megihlettel. De még sorolhatnánk. S vannak az észak-olasz városok, mint mondjuk Vicenza. Ez a város mindazon túl, hogy gyönyörű, egy igazán reneszánsz város Palladio munkásságának köszönhetően. És nem tartozik a turistaútvonalhoz. Pedig ott található a Teatro Olimpico, ami egy egyedi csoda. Ahogy megmaradt ez az 1585-ben épített színház tökéletes állapotban a színpadi díszletével együtt, valami csoda. Ez ugyanis a legrégebbi ma is működő reneszánsz színház a világon. Pedig végigjártam a régi, olasz színházakat, és Pármában van egy hasonló, fából készült színház, de kimagaslik a vicenzai.

Ennek az érzelmi kötődésnek köszönhető, hogy idén nem csak a tavaly indított operafesztivált viszi vissza a városba, hanem az Európai Hidak programsorozatban is kiemelkedő szerepe lesz 2019-ben?

Nem feltétlen. Szeretnénk, ha az olasz művészet kerülne idén központba, de ez egy akkora merítési lehetőség, annyira izgalmas szín van benne, hogy csak szemezgetni tudunk belőle. Az Európai Hidak különleges pillanata lesz, amikor a lányommal, Nora Fischerrel állok színpadra Luciano Berio dalaival.

Claudio Monteverdi L’Orfeo nagyoperája pedig központi helyet foglal majd el ebben az időszakba.

Monteverdi egyértelműen a legkedvesebb olasz zeneszerzőm mindazon túl, az én véleményemen kívül is a legnagyobb operaszerzők közé tartozik, ezért is nyúlok idén nagyon komolyan a L’Orfeo-hoz. S az, hogy ezzel a darabbal nyitjuk idén az operafesztivált, ez talán az én személyes szimpátiámnak köszönhető.

Olyannyira nagy léptékű a darabhoz való közeledése, hogy zeneszerzőként is megjelenik majd.

Igen, de szeretném, ha ezt a közönség nem venné észre. Egész biztos, lesz majd egy-két vájt fülű érdeklődő, akik azt fogják mondani, hogy hopp, ez valami új, de a legtöbben annyit fognak csak egy gördülékeny operadarabot fognak hallani.

Miért érezte úgy, hogy hozzá kell nyúlnia a L’Orfeo-hoz?

Én csak rekonstruálom az első változatot. Azt szeretném, ha az opera első változata szólalna meg. Ebből viszont hiányzik 10 perc zene, ezt kell pótolni.

Volt már hasonló jellegű zeneszerzői munkája?

Ez egy Monteverdi stílusú komponálás lesz, ez más lesz most, mint az eddigi, önálló szerzeményeim. Eddig még nem csináltam zenei pótlást, ebben a műfajban ez lesz az első ilyen kísérletem.

Hol tartanak most a munkálatok?

Már teljesen kész van a darab, ami szerintem ragyogó lett. Úgy szól, mintha egy ismeretlen zeneszerző alkotása lenne. Gondoltam is rá, hogy csinálok belőle egy kis viccet, s azt mondom, hogy találtunk egy Monteverdi darabot a padláson és úgy mutatjuk be, de persze ezt a gondolatot elengedtem – nevet -.

Itthon már évek óta nagy sikerrel visznek kamarazenei darabokat külső helyszínekre a Közösségi Hetek keretein belül olyan hallgatóság elé, akik nem tudnak eljutni a Budapesti Fesztiválzenekar előadásaira. Idén ezt a programot Vicenzában is elindítja.

Most először, az ottlétünk alatt lesz 3 pici kamara koncert egy kórházban, egy iskolában és egy idősek otthonában éppúgy, ahogy Budapesten is szoktuk. Igen, itt is elvisszük a zenét azokra a helyekre, ahonnan nem tudnának eljutni a koncertjeinkre.

Olaszország, így Vicenza is klasszikuszene-hatalom. Hogy fogadták ezt a kezdeményezést a helyszínek?

Nagyon jó volt a hír fogadtatása. Rengeteget számított, hogy tavaly megismerkedtünk a polgármester úrral, akinek írtam egy levelet, hogy elvinnénk ezeket a koncerteket. Ő nagyon örült neki, így ezeket a mini előadásokat idén Vicenza Városa támogatásával közösen tudjuk megvalósulni.