Ahogy a legtöbb nagy sztár, úgy a divatvilág ikonjai is arra használták a karanténban töltött időt, hogy átgondolják a munkájukat, és tanulva a kialakult helyzetből, jobban felfigyeljenek a környezetükre, a világra. Nem volt ez másképp Alessandro Michele, a Gucci kreatív igazgatójának római otthonában sem, ahol átgondolta a vállalat rendszerének működését, és végül fenekestül felfordította azt…ami tervei szerint kihatással lesz az egész divatvilágra is.
A divatcég pedig május 23-án az instagram oldalán - https://www.instagram.com/gucci/ - nyilvánosságra hozott számos bejegyzést, majd 25-én egy online konferencián élőben is megosztotta az érdeklődőkkel, hiszen ezek a gondolatok az őszi-téli kollekció bemutatóját is már gyökeresen fogja megváltoztatni.
Alessandro az egyik legnagyobb változást a fenntarthatóság terén tervezi meghozni a jövőben, amit a „Hát ilyen kicsik vagyunk” című, március 29-i, első bejegyzésében bontott ki angolul és olaszul.
„Gondatlanságunk miatt leégett a ház, amiben élünk. - A természettől eltávolodva, elhitettük magunkkal, hogy ravaszok és mindenhatók vagyunk. Bitoroltuk a természetet, uraltuk és megsebeztük. Prométheuszt ingereltük, és eltemettük Pánt. A tömérdek gőgösség és fennhéjázás miatt elvesztettük testvéri kapcsolatunkat a pillangókkal, a virágokkal, a fákkal és azok gyökereivel. Botrányos kapzsiságunk miatt megfosztottuk magunkat a harmóniától, a törődéstől, a kapcsolatoktól és a valahová tartozás érzésétől. Az élet szentségét leraboltuk, és megfeledkeztünk arról, hogy mi is csak egy faj vagyunk a sok közül. És aztán a végén fulladoztunk.”
Majd az április eleji bejegyzésében miután kifejtette, hogy a történelem tele van olyan válságokkal és válsághelyzetekkel, amelyeket képtelen voltunk és vagyunk kezelni, május elejétől minden bejegyzése a változások menetéről szól. A Gucci cég május 9-vel zárta a naplórészletek megosztását, ahol Alessandro az „új utak építéséről” ír. „Olyan új utakat kell építeni, melyek leválnak az ipar által diktált határidőkről, de mindenekelőtt el kell távolodnunk a mára teljesen okafogyottá vált teljesítmény-kultusztól.”
S hogy mit jelent mindez a későbbiekre nézve? A Gucci nevével fémjelzett kollekcióknak nem csak a mennyiségét, de a minőségét is teljes megváltoztatja Michele, aki elmondása szerint elengedi a szezonalitás és a bemutatók elavult szertartásait, és egy teljesen új világot hoz helyette, ami sokkal jobban fogja tükrözni azt a kialakult hitvallását, amit a bejegyzéseiben írt le. S hogy mindezt az újdonságot hányszor lehet majd látni egy évben? „Csak kétszer találkozunk majd az év során, hogy egy új történet fejezeteit megosszuk.” – zárt a sorait Alessandro.
Forrás: Vouge
Naplóbejegyzések: Instagram-Gucci
Fotó: www.fashionnetwork.com