1942-ben járunk, Dél-Olaszország egy eldugott, világvégi falujában, Torában. Ez a hely mintha egy másik világban létezne, távol a háború hangos harcaitól, mégis mélyen átitatva annak láthatatlan, de pusztító következményeivel. Tora egy szűkös univerzum: a helyi parasztok mindent tudnak a földművelésről és az állatokról, ám szinte semmit az emberi szív rejtélyeiről. Az idő itt mozdulatlan, a mindennapok ciklikus ismétlődése az egyetlen valóság.

Ebben a látszólag változatlan világban él Davide, egy tizenöt éves disznópásztor, aki bár a falu szülötte, mégis más, mint a többiek. Davide nem elégedett meg azzal, amit Tora kínál. Vágya, hogy írni-olvasni tanuljon, egyszerre forradalmi és veszélyes ebben a zárt közösségben, ahol az álmodozás nemcsak feleslegesnek, de kifejezetten gyanúsnak számít. A falusiak szemében Davide különcsége kényelmetlen, hiszen az ő álmai emlékeztetik őket arra, hogy lehetne másképp is élni, de ők már régen feladták ezt a gondolatot. Davide vágyait azonban nem csak belső elhatározásai táplálják. Egyetlen igaz szövetségese van: Teresa, a kötélverő lánya. Teresa merész, művelt, és minden ízében eltökélt, hogy maga mögött hagyja a falusi élet kilátástalanságát. Számára Tora nem otthon, hanem börtön, ahonnan mindenáron szabadulni akar. A lány szinte megszállottan hajtogatja, hogy egy nap elhagyja a falut, és Davide pontosan tudja, hogy Teresa ezt valóban meg is fogja tenni.

A háború idején azonban semmi sem maradhat érintetlen. Bár Torában eddig a csend és az egyszerűség uralkodott, a fasiszta hatóságok egy napon harminchat zsidót telepítenek ide Nápolyból, hogy munkaszolgálatot végezzenek a mezőgazdaságban. Az idegenek érkezése megrázza a falu életét, és olyan konfliktusokat, kérdéseket vet fel, amelyekről a helyiek korábban még csak nem is gondolkodtak.

A zsidó munkaszolgálatosok között van Nicolas, egy fiatal, törékeny fiú, és az apja, aki a körülmények ellenére is igyekszik megőrizni a reményt és a kultúrát. Az apa titokban iskolát szervez a csoport számára a szállásukon, ahol a tanulás egyfajta ellenállásként és az emberi méltóság megőrzésének eszközeként jelenik meg. Davide és Nicolas barátsága a háború pusztító hátterében szövődik. Nicolas számára a tanulás az élethez való ragaszkodást jelenti, míg Davide számára a tudás az egyetlen kiút a falusi lét szorításából. A két fiú közötti kapcsolat egyszerre szívbemarkoló és inspiráló, hiszen mindketten olyan világot álmodnak maguknak, amely túlmutat azon, amit a sors kijelölt számukra. A regény szívében Davide, Teresa és Nicolas különös barátsága áll. A három fiatal különböző háttérből érkezik, de mindannyian valami olyasmire vágynak, amit Tora nem tud megadni: szabadságra, lehetőségekre, méltóságra. Teresa intellektuális érettsége és bátorsága inspirálja Davide-et, míg Nicolas a tanulás révén megnyitja előtte a világ egy addig ismeretlen szeletét. Ám a történet nem hagyja érintetlenül a háború valóságát. Ahogy az események kibontakoznak, világossá válik, hogy mindhármuk álmai nagy áldozatokkal járnak. A barátságuk a háború árnyékában szövődik, és ugyanennek a háborúnak a kegyetlensége szaggatja szét.

Gianni Solla regénye mélyen szimbolikus. A füzet, amely az egyik központi motívum, egyszerre a tanulás, a szabadság és a remény jelképe. A regény címét adó „füzettolvaj” kifejezés azonban többet jelent egy egyszerű cselekedetnél: a tudás iránti sóvárgást, a vágyat, hogy az ember túllépjen saját korlátain. Solla írásmódja magával ragadó, gazdag részletekkel és lírai leírásokkal. Torát szinte látjuk magunk előtt: a poros utcákat, az elhagyatott szántóföldeket, a napsütésben fürdő tájat, amely egyszerre gyönyörű és nyomasztó. Az író mesterien ábrázolja a háború alatti mindennapok kettősségét: a felszíni nyugalmat és az alatta húzódó feszültséget. A karakterek életteliek és hitelesek, tele belső konfliktusokkal. Davide naiv idealizmusa, Teresa eltökéltsége és Nicolas törékeny, mégis erős személyisége mind olyan rétegeket adnak a történethez, amelyek egyszerre univerzálisak és személyesek.

A füzettolvaj egyszerre történelmi regény, fejlődéstörténet és egyetemes emberi dráma. Bemutatja, hogy a legnehezebb időkben is van helye a barátságnak, a tanulásnak és az álmoknak. Az olvasó könnyen azonosulhat Davide, Teresa és Nicolas küzdelmeivel, hiszen az ő vágyaik és félelmeik mindenki számára ismerősek. Gianni Solla regénye arra emlékeztet, hogy a szabadság, a tudás és az emberi kapcsolatok a legkilátástalanabb helyzetekben is képesek értelmet adni az életnek. Ez a könyv nemcsak elgondolkodtat, hanem mélyen meg is érinti az olvasót, és még sokáig velünk marad, miután az utolsó oldalt is becsuktuk.